Csoportos foglalkozások

Induló csoport Anyák számára

Anya Útja

„Anya Útja” Önismereti műhely indul 2024. májusban
(kis)gyermekes anyukáknak
pénteki illetve szombati napokon
(Lélek Kuckó Rendelő – Csepel)

Program hossza: 6 alkalmas, egymásra épülő tanulási folyamat. Egy-egy alkalom 2,5-3 óra.
Első csoport alkalom:
1) 2024. május 11 (szombat) 10:00-13:00 illetve,
2) 2024. május 17 (péntek) 10:00-13:00
Helyszín: Lélek Kuckó Rendelő, Csepel (1213 Budapest, Sáska utca 20, Menta liget szoba)
Részvételi díj: 9.000 Ft/ alkalom
Jelentkezési határidő: 2024. május 8. és május 10.

A csoport minimum 6 fő jelentkezése esetén indul. Maximális csoport létszám 10 fő. A jelentkezés a részvételi díj megfizetésével és a csoportba kerülés előtti online interjús beszélgetés pozitív döntését követően válik teljessé.

A programról bővebb információt itt találsz.

Kamasz Gubanc önismereti csoportos dráma foglalkozás indul márciusban
két hetente csütörtökönként
12 év feletti kamaszoknak
(Lélek Kuckó Rendelő – Csepel)

Azon kamaszok számára, akik szeretnék önmagukat és a környezetüket jobban megérteni.
A Pszichodráma játékban, mint egy színdarab jelenik meg a részt vevők belső világa. Színész lesz benne minden csoporttag, akik egymásért játszanak illetve megismerhetik a segítő játék örömét.

Ha úgy érzed valami nem az igazi,
Ha szinte semmi sem jó,
Ha másképp mennek a dolgok, mint szeretnéd,
Ha nem vagy a helyeden,
Ha szeretnéd megtalálni magad A hangod, a stílusod, az irányod!

Próbálj ki velünk valami nagyon spécit!

Egy olyan közösséget kínálunk Neked, ahol önmagad lehetsz, miközben megértheted a körülötted lévő világot, és kihozhatod magadból a rejtett kincseidet.

Segítünk.
Gyere! Adj egy esélyt magadnak!

Program hossza: 9 alkalmas (1. alkalom után zárt csoportban folytatódik tovább), egymásra épülő tanulási folyamat. Egy-egy alkalom 2 óra.
Első alkalom: 2024. március 7. (csütörtök) 16:00-18:00
Helyszín: Lélek Kuckó Rendelő, Csepel (1213 Budapest, Sáska utca 20, Menta liget szoba)
Részvételi díj: 15.000 Ft/ alkalom
Jelentkezési határidő: 2024. március 1.

További alkalmak: 03.21, 04.04, 04.18, 05.02, 05.16, 05.30, 06.13, 06.27.

A csoport minimum 6 fő jelentkezése esetén indul. Maximális csoport létszám 12 fő. A jelentkezés a részvételi díj megfizetésével és a csoportba kerülés előtti interjús beszélgetés pozitív döntését követően válik teljessé. A 9 alkalmas kamasz csoport foglalkozást 2 szülőkonzultáció (csoport kezdése előtt és után) ismerkedős és záró interjú egészíti ki.

A jelentkezés a részvételi díj megfizetésével és a csoportba kerülés előtti interjús beszélgetés pozitív döntését követően válik teljessé.

Csoportvezetők: Horváth Edina és Sinka Szilvia

Tájékoztató szórólap letöltése

Mozaik-szorongásoldó gyermek csoport
6-9 éveseknek
(Lélek Kuckó Rendelő – Csepel)

Feszült, szorongó, nehezen kommunikáló gyerekek számára

Program hossza: 10 alkalmas (Ezt egészíti ki a 3 szülő-csoport alkalom), egymásra épülő mozaik egységekre tagolt folyamat. Egy-egy alkalom 90 perc.
Első szülők részére szervezett közös alkalom: 2024. március 12. (kedd) 16:30-18:00
Első csoport alkalom: 2024. március 19. (kedd) 16:30-18:00
Helyszín: Lélek Kuckó Rendelő, Csepel (1213 Budapest, Sáska utca 20, Menta liget szoba)
Részvételi díj: 6.500 Ft/ alkalom
Jelentkezési határidő: 2024. március 11.

További szülői alkalmak: a 2. alkalmat az első szülői alkalmával kerül megbeszélésre, 3. alkalom a program befejezése után kerül sor, melyen egyéni visszajelzésre is lesz idő.

További csoport alkalmak: 03.26, 04.02 (?), 04.09, 04.16, 04.23, 04.30, 05.07, 05.14, 05.20, (05.27, ha 04.02-án nem tudnánk megtartani).

A csoport minimum 6 fő jelentkezése esetén indul. Maximális csoport létszám 10 fő. A jelentkezés a részvételi díj megfizetésével és a csoportba kerülés előtti interjús beszélgetés pozitív döntését követően válik teljessé.

Tájékoztató szórólap letöltése

Anya Útja

LOMBIK „Anya Útja” Önismereti műhely
(kis)gyermekes anyukáknak
(ONLINE és Személyes)

Ez a műhely elsősorban reprodukciós nehézségeket átélt anyáknak szól.

Program hossza: 8 alkalmas (2. alkalom után zárt csoportban folytatódik tovább), egymásra épülő tanulási folyamat. Egy-egy alkalom 2,5-3 óra.
A programról bővebb információt itt találsz.